Büszkeség

Te kinevetsz,
s nekem ez fáj.
Te megbántasz,
s nekem ez fáj.
Te éretlennek tartasz,
s nekem ez fáj.
Te hozzám érsz,
s én érzem,
nekem ez jár.
S fáj, s fáj.
Minden mondatod,
minden egyes szavad,
s fáj, s fáj,
Fáj mikor bántasz,
s te észre se veszed.
S én nem szólok,
Nem szólok,
várom, hogy észrevedd,
de te nem teszed.
Te nem teszed,
s én nem szólok,
mert büszke vagyok.
Büszke vagyok,
s inkább nem szólok,
mert szeretlek,
mert csak miattad van
értelme az érintéseknek.
Máséra nem vágyom,
másét nem akarom,
s te mégis készpénznek veszed.
Óh, mondd, mikor veszed majd észre?
Te vagy az, aki miatt
érdemesnek tartom az egészet.
S te megbántasz,
s nekem ez fáj.
S te megnevettetsz,
s szívem boldog,
S te kinevetsz,
s nekem ez fáj,
de nem szólok,
mert túl büszke vagyok.

Szerelmet akarok

Szerelmet akarok, mely mindent felemészt,
szerelmet, mely nem hagy lélegezni,
Oly gyönyört, melyet elképzelni is nehéz.
Azt akarom, hogy hulljon darabokra a világ körülöttem
és csak te legyél az egyetlen a biztos támpont.

Azt akarom, hogy harcoljunk, essünk egymásnak.
Bántsuk meg a másikat, majd béküljünk ki szenvedélyesen.
Emésszünk fel minden energiát
adjuk át magunkat a hévnek.

Legyünk hurrikánok, pusztítsunk el mindent.
Érezzünk, éljünk, szeressünk, táncoljunk az esőben,
majd szeretkezzünk a csillagos égbolt alatt
mindent elfeledve, zokogva hulljunk egymás karjába.

S majd egyszer mikor megvénülünk
emlékezni akarok, mindenre.
Minden apró-cseprő részletre,
s ha netán már az emlékeim kopnának
legyél ott velem s segíts újra átélni.

Lassan búcsúzom,
Megyek tovább,
Már láttam amit látnom kellett,
így hát megyek tovább.

Láttam már, mit látnom kellett.
De vajon tényleg eleget?
Szamár háton üllő öreget,
ki csak ment és ment.

Bús szemeit könnyek mosták.
Fájdalom ordított minden mozdulatából.
Vajon miért volt oly szomorú?

Majd fiatal asszonyt gyermekével kezében,
Arca csupa mosoly volt.
Ő mg talán nem ismerte a szomorúságot.

Majd boldog párokat,
Fiatalokat, öregeket, tanulókat és összepasszolókat.
Láttam már a parázs tűzz válását, majd ahogy kialudt.

Lassan búcsúzom,
Megyek tovább,
Azt hiszem láttam mit látnom kellett,
Így hát megyek tovább.

Egy nap

Egy nap ha majd mindent értek,
elmesélem, milyen az élet,
s miért ér egyszer véget.

Mennyi szépség, mennyi boldogság
vár majd rád utad során.
Mennyi szép emlék kisér majd életed hajnalán.

Számos meglepetés, mi szíved melengeti,
egyszeri érzések, melyek csodára képesek.
Remélem, akkor majd te is megérted.

S elhiszed majd hogy ígér jót és szépet.
Bár nem könnyű ígérd meg,
bármily akadályba is ütközöl
Harcolsz majd, s nem adod föl.

Hadd, hogy csalódjak
Hadd, hogy elessek.
Engedj az utamra,
Ne zárj kalitkába.

Ha csalódtam- vigasztalj,
Ha elestem- ülj mellém és szorosan ölelj.
Ha elengedsz én igérem visszaszállok.
Hozzád bármi áron eltalálok.

Ha bánat ér, s arcom könny áztatja
Hozzád fordulok majd,
Ha fájni fog valami,
Tőled akarok rá gyógyírt kapni.
Ha majd rémálom gyötör, s felriadok,
Csak téged akarlak magam mellett tudni.

S ha öröm ér, csak veled akarom átélni.
boldogan minden napot veled tölteni.
Együtt andalogni esténként kézen fogva.
Boldog mosollyal térni nyugovóra.

Remény

Remény,

Te csalfa ábránd.

Hát nem jössz vissza hozzám?

Gyere hadd csalódjak még egyet.

Hadd öleljem át szellemtested.

Suttogj még nekem. 

Mondd, hogy igenis érdemes küzdeni.

Hitesd el, hogy van még remény.

Csalj meg megint.

Gyere még közelebb, 

Ölelj erősen, igérem ha menned kell engedlek.

Ne szökj előlem, 

CSak fél percig még. 

Igértem bár elengedlek.

Mégis hazudtam, hát oly szörnyű ez?

Te hányszor csapsz be? 

Hanyadszor mondtad, mikor kértem, 

Hogy nincs még veszve semmi?

Remény, 

Te csalfa ábránd.

Gyere még egyszer utoljára. 

Oly fiatalok vagyunk még.

Oly fiatalok vagyunk még,
Szívünk hatalmas hévvel ég.
Tűz gyullad bennünk,
majd útra kelünk.

Álmaink, vágyaink határát súroljuk,
Csalódunk, szeretünk újból s újból.
Majd felnövünk,
S álmaink eltűnnek,
Helyettük újjak jönnek.

Oly fiatalok vagyunk még,
Szívünk hatalmas hévvel ég.

Mennyi igéret, mennyi remény,
Ohh azok a bolond fiatalévek.
Gyermeteg szemmel nézzük a világot,
Reméljük a másságot.
Hisszük a jót, majd a rosszat.

Akarjuk az újat, majd az elveszettet.
Vágyunk a nem létező után,
S siránkozunk a meglévőn.
Vakok vagyunk mind
Nagyratörő álmokkal.

Olyn fiatalok vagyunk még,
Szívünk hatalmas hévvel ég.