A hiány,valakinek a hiányát
az életben a legnehezebb legyőzni.
S ha az ki hiányzott visszajön,
nem hányjuk a szemére,
nem kezdünk veszekedni vele.
Mert hisz szeretjük
és honnan a bizonyság?
Egyszerűen onnan,hogy még
nem volt velünk,abban az időben
beleőrültünk a hiányába.
Mégis mikor ott van mellettünk
és ölel mindent elfelejtünk,
nem gondolunk arra,hogy egyszer
újra elmegy és megint hiányozni fog.
S megint szenvedni fogunk a hiánya miatt.
Mikor már elment akkor kezdünk neki
amitől egész végig féltünk még velünk volt.
Honnan veszünk újból erőt a magányra?
De végül sikerül és ugyanúgy járunk- kelünk mindenfelé,
mint előtte mert tudjuk hogy visszajön,
s ha nem is tudjuk remélünk,
mert mint a mondás is tartja :
a remény hal meg utoljára.
S belekapaszkodunk ebben a kis fűszálba.
Néha talán még ez sem segít,
és nem tér vissza.
Olyankor maradnak az emlékek,
a képek melyeken boldogok vagyunk.
Később talán még hálásak is lehetünk,
ha abban a percben nem is hittük.
Mert az idő múlik és felejtünk,
ha nem is olyan gyorsan,
mint szeretnénk,de felejtünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése