Tudod...

Tudod néha olyan nehéz,
én csak üllök itt egy széken
te velem szemben az asztalnál,
és hallgatlak,hallgatom milye boldog is vagy.
Boldog,mert neked minden megadatott az életben.
Barátok,szerelem,siker...egyszerűen minden.
És itt üllök veled szemben én,
az ember,aki ha kellett mindig ott volt neked
és most is itt van.
Ha az életben valami mégsem sikerült
akkor is ott voltam neked.
S te nem is figyeltél rám,
csak az kellett neked,hogy én
hogy én ott legyek és nyújtsam a vállam,
hogy kisírhasd magad rajta.
De te nem tudod nem is tudhatod,
néha milyen iszonyatosan nehéz számomra minden.
Nehéz mosolyogni,nehéz játszani egy szerepet,
melyben nem is érzem otthon magam.
Mindenki azt hiszi erős vagyok mindent kibírok,
pedig ez nem igaz ...ez csak álarc.

Sajnos mégis mindenki olyan felszínes,hogy nem veszi észre.
Vajon hány ember van még rajtam kívül?
Hányan sétálnak kint az utcán ál mosollyal az arcukon?
És kérlek gondolkozz el ezen.
Megéri...és akkor már te is tudni fogod.
És már te is mondhatod :
Tudod nem olyan könnyű az élet,mint amilyennek tűnik.