Hozzád szól

Te vagy az életem ,
Te vagy minden álmom,
Te vagy minden gondolatom,
Te vagy az éjjelem s a nappalom.


Hozzád szól minden szavam
Hozzád száll minden sóhajom,
Érted dobog szivem,
Érted van minden könnyem.


Te vagy a fény a sötétségben.
Te vagy a sötétség a fényben.
Te adsz nekem minden nap reményt.
Te vagy ki miatt érdemes élnem.


Te tanítottál meg szeretni,
Szerelmesnek lenni.
S te voltál,ki
Megtanítottál mi az a fájdalom.


S azóta is te vagy,
Kiért szívem reménytelen sóvárog.
Te vagy az,aki összetört,
De mégis te vagy, aki miatt érdemes élnem.



Te vagy az életem ,
Te vagy minden álmom,
Te vagy minden gondolatom,
Te vagy az éjjelem s a nappalom.

Tán

Fogom kezd
Sírok,könnyeim folynak végig arcomon.
De te nem nézel rá,nem nézel rám 
Már évek óta nem.


Már semmi sem vagyok neked.
Már semmit sem jelentek,
Mint a papírfecni a földön,
Amely mellett elsétálsz az utcán.


Vagy talán csak én képzelem?
Délibábot látok netán?
Káprázat és képzelet ami megszülte ezt?
Tán még az sem.
Tán egy mélységes álom.
S én hiába várom.


Hiába várom nem jön a herceg.
Elrabolta tőlem a romlott boszorka.
Ellopta,mert akarta.
Mert amit akart az az övé lett.
S a herceg nem szeretett eléggé.


Talán az egész egy rossz délibáb,
Egy rossz fantáziakép.
Elfutni előle nem lehet.
S nem is tudok,hiába próbálok.


Sikoly hasít a levegőben.
Sikítok,ahogy csak birok.
De te már nem figyelsz,
Neked már nem fontos,neked már más a fontos.

Olyan nehéz

Olyan nehéz,s mégis olly könnyű 
elengedni téged.
Hagyni menj,menj az utadon.
Akár a madár az égen szabadon.


Füst gomolyog a égen,
szél fújja a felhők felé.
Élményeink égnek.
Már csak az elmlékeimben élnek.


S hiába akarom nem megy.
A fejemből nem tűnnek el.


Örökre benne maradnak.
Már nincs választásom.


S ha majd egyszer öreg napjaimban hiányzol
előveszem az emlékeket.
S ott leszel velem az emlékeimben.