Néha

Néha érzem még hogy velem vagy 
Simogatod arcom ,megfogod kezem.
Fülembe suttogod szerelmes szavaidat
melyek csak nekem szólnak .
Csak értem léteznek 
Csak érted létezek.


De te már eltűntél ,tova fújt a szél
Már nem látlak ,
már nem hallak.
Olyan mintha egy csöndes 
szoba magánya burkolna be.


Néha előtűnik a nap, 
aztán mintha csak játszana velem 
eltűnik és nem jön.
Nem soha se jön.mikor kéne .
Majd mikor már nem akarom, 
amikor már semmit sem akarok, 
megitn előjön és felmelegít,
hogy aztán megint meneküljön
és én maradjak egyedül
a sötéts hideg magányos szobában .


Néha hiányzol még , 
mikor nem süt ki a nap.
Rád gondolok-érezlek,
Szeretlek és érzem 
velem vagy.


De nem suttogod fülembe
 szerelmes szavaid.
S nem fogod kezem 
S már nem létezel értem ,
s már én se csak érted létezem.


De tudd szerelmem végtelen, 
mint a tenger.
S néha még érted fog csak hullámzani.
Érted fog csak örvényleni,
hideg magányos napjaimon.

Fáj a minden,mégis a semmi.
Fáj a hazugás s az igazság....

Fájdalmas az egész.
Értelmes késztetés,
hadd legyen minden jól.
Hadd legyen az egész úgyanúgy.

Nem kell a változás,
De mégis üdítő.

Végy mély levegőt s tedd túl magad.
De hogyan?
FÁj a mély levegő,
S tegyem túl magam?
Még jobban fáj.

Mint kibe villámcsapott,
úgy ismeri fel a pillanatot.

♥

Ne sírj...nem bánthat már senki sem.
Fogom kezed,érzem hogy reszket.
Ne félj már nincs miért.
Itt vagyok veled, 
és ha kell a világgal szálok szembe érted.


Mikor a hajnal fénysugara besüt majd ablakodon,
én akkor is ott leszek.
Igen ott leszek, 
mert már nincs hová mennem.
Ott leszek,mert szívem örökre elvetted.


De vissza nekem már nem kell.
A tied...az idők végezetéig,
mégha egyszer majd vissza is dobod,
már nem fog kelleni.
Már a tiéd,még akkor is.
Örökre is.
Egy életre Hozzád kapcsol engem.


És ezt a kapcsot én nem tudom,
s nem is akarom felbontani.
Ha fájni fog hát fájjon én kibirom.
Amíg tudom,hogy a tied dobog,
addig az enyém se fog megállni.
Minden dobbanás érted fog szólni.


Te leszel az éltető erőm,
Te leszel s vagy is számomra
a bölcsek köve.
Az örök éltető és fiatalító erőm.


S még együtt vagyunk...
Te vagy nekem a tavaszi rét,
amely virágokba borult.
Te vagy nekem az ösz 
legszebb napsütötte délutánja.


S én sétálok benned.
Élvezem napod meleg sugarát.
Szellőd lágy cirógatását.
A szél által felkapott levelek közt 
táncot lejtek.
Érzem a boldogság szívembe költözik.
Átoson a nehéz beton falak közt.
Az éveken át épített védelmi vonalakon.


De még tart az ősz legszebb napja,
Még nincs mitől félni,még itt vagyunk
Csak te és én.
Két szív,két összeomlott várrom, 
mely egymásra talált,
s így alkotta meg az egészet.


Tehát kérlek ne félj.
Te még itt vagy velem,
s én még fogom kezed.
Fogom,mert érzem 
hogy reszket.
S a világgal is szembeszállnék érted.

Volt egy kislány

Volt egy kislány,
aki hitt a csodákban.
S úgy tudta az élet csak álmodozás.
Hitt benne magában az életben.
Hitt az élet egyszerűségében .
A szerelem gyönyörében.
A boldogság minden percében.


Hitte,hogy a nagyvilág nem veszélyes.
Hitte,hogy az élet sohasem véges.
Hitte az egyszerű tündérmeséket.
Hitte azt is amit már senki más nem.


Aztán egy nap felébredt.
A nagyvilág rátámadt.
Kilyukasztotta a buborékot,
mely eddig védte.
Már nem volt minden
felhőtlen boldog.
A rózsaszín felhőket egy vihar elvitte.
S a felhőkkel együtt,
A tündérmesék a semmibe vesztek.


Aztán mégis mint a mesékben.
Jött a szőke herceg fehér lovon.
A kislány már nem volt többé kislány.
Végre megértette az élet
nem mindig bolgod,de mégis
sokkal boldogabb .


S a szőke herceg megtanította élni.
Megtanította,hogy a felhők
mögött mindig kék az ég.
S soise kell félni,
csak hinni.
Hinni a szépet s jót.