Álmok

Vannak álmok, melyek határtalanok.
Messze szálló igaz virágok.
Viszik a szív legmélyebb kincsét.
Viszik, mert ez az mit szeretnénk.

Majd vissza is szállnak, ugyanúgy,
Ahogy elmentek.
De egy különbséggel.
Üressen szállnak vissza.

Útközben elvesztették mivoltukat.
Elvesztek, eltiporták őket.
De mégis megannyiszor megannyi álom
Száll megint fel és kel útra.

Értünk, mert mi tesszük őket madarakká.
Hagyjuk hadd szálljanak a szél szárnyán.
Ó ez az emberi hiúság, reménykedés.
Mennyi álmot ölünk még meg?

Mit tiprunk még porba míg élünk?
Mi marad utánunk, ha már elmentünk?