Magány

Egyszerűen képtelenség
A magány, mely pehelykönnyű lábakon jár
S befészkeli magát a szívbe.

Majd tábort ver, s ott marad.
Nem adja könnyen magát.
Nem engedi, hogy akár egy percre is elfelejtsd.

Ott lapul mélyen gyökeret ereszt.
Majd csavar egyet, s te érzed,
Mert fáj, s ordítanád, hogy ELÉG
Hogy érted, s tudod.

Érzed nap, mint nap.
Ott tornyosul egy-egy boldog perc felett.
S te ordítanád, hogy ELÉG
Hogy már érted, s tudod.

Majd talán ott lesznek veled sokan.
De szívedben márt ott van.
Nem ereszt,
Hiába kiáltasz rá.
Hiába kéred szépen,
Hiába suttogsz szerelmetes szavakat.

Már nem enged, megfogott,
S örökre övé maradsz.
Küzdhetsz, tombolhatsz, sírhatsz
Mindez nem számít.
S te is tudod, s ő is tudja.

Majd egy szép nap
Nem harcolsz már tovább,
Nem kiáltasz többé, hogy ELÉG
Beletörődsz, s hagyod facsarja szíved,
Még van erőd bírni,
S még ő is bírja.