Múlt...

Gyönyörű nyár este volt.

Az égen csillagok ragyogtak.
Lassan hozzám hajolt a rég múlt idők szelleme,
fülembe súgta mily szánalmas is voltam.
Áttaposott lelkemen, majd továbbállt.

Vajon mért ily keserű?
Mért ily borzalmas?
Mit ártottam neki?

Hisz csak szeretni próbáltam,
Adni mindazt mit tudtam.
Hát mit tettem mi oly szörnyű volt,
Hogy ezt érdemeltem?

Mi volt hibám, mit elkövettem?
Bosszú ha hallod, ródd le rám büntetésed,
Ne kínozz tovább!
Nem az én hibám!

Bár lehet úgy véled, de nem én voltam.
Nem én rontottam el mit szerettem.
Nem én akartam , hogy fájjon.
Én csak hagytam a dolgot.

Nem akartam szenvedni,
Nem akartam sírni,
Nem, nem...én sohasem akartam...